Hej tulipán, tulipán....

Népművészetünk egyik gyakori alapeleme, és egyben máig a legkeresettebb magyar motívumok egyike a tulipán. Kis utánajárással megtudhatjuk erről a virágról, hogy népművészetünk legősibb virágmotívuma. Az etnográfusok sokat huzakodtak rajta, keletről származik-e vagy nyugatról?

A tulipánról, mint virágról kiderítették, hogy nyugati kertészek ismertették meg velünk a XVIII. században. A népművészetet azonban sokkal korábban meghódította – ez hogyan lehet? Nos, a folklór tulipán motívumáról kiderült, hogy eredtileg nem is tulipán az: leggyakrabban rózsabimbó a neve a szűrszabók ajkán (de nevezik sok minden egyébnek, még tulipánnak is).

A magyar népművészet minden ágában, akár tárgyakról, akár szellemi alkotásokról van szó, kiemelkedő szerepet kapnak a természeti képek, a növények és a virágok. A 19. századtól kezdve azonban a virágok és levelek háttérbe szorították őket.

Szőtteseken, faragásokon, viseletben, a fazekasságban, a berendezési tárgyakon mindenütt feltűnnek a virágok, naturális, illetve stilizált formában. Uralkodóvá válik a virágornamentika, „kivirágoznak” tárgyaink. Az asztalosok és a fazekasok napjainkig virágozásnak hívják ezt a díszítési technikát.

Az olyannyira divatos virágornamentika megjelenését már a honfoglalást megelőző időszakban valószínűsíthetjük. Mégis a reneszánsz időszaka hatott erősen népművészetünk virágábrázolására.

Rózsák, tulipánok, mezei virágok, virágtövek, virágindák, koszorúk vallanak a magyar parasztság szépérzékéről. A hétköznapi, valamint a dísztárgyakon megjelenő virágmotívumoknak nem tulajdonítunk általános jelentést. Mégis valószínű, hogy a mindennapi életben érzelmi mondanivalót hordozhattak.

A díszítő művészettel ellentétben, a magyar folklórban általános jelentéstartalommal bírtak a virágok. Népszokásainkban, balladáinkban, dalainkban oly népszerű virágnevek a virágénekekhez hasonlóan a szerelmespárt, a szerelmest, legtöbbször a szeretett leányt takarják.

A népköltészetben ugyanazon virág különböző jelentés hordozója lehetett. Sokszor előfordult, hogy a különböző virágnevek felcserélődtek, pillanatnyi hangulattól, alkalomtól függött, melyik virág került be a dalba, balladába. Irodalmunkban egy-két népmesében is felbukkan ez a virág: Benedek Elek gyűjtötte Az aranytulipán című mesét, de találkozhatunk vele a Kalotaszegi népmesés kötetben szereplő Rózsafiú, Tulipánlány történetben is.

A rózsa mellett a tulipán a magyar népi kultúra legkedveltebb virága. A magyar népművészetben már az 1700-as években megjelent, különösen a faragások kedvelt díszítő elemeként. Mégis, elsősorban a tulipános láda virágornamentikájának főmotívumaként kerül be a nemzeti közkincsbe. A festett bútoraink mellett megjelent a fejfákon, a kapufélfákon, kályhacsempén, kerámiákon, szűrhímzéseken és más szerelmi ajándéktárgyakon. A tulipán és a szív motívumokat együtt is ábrázolták a női-férfi szembenállás, és a fizikai különbségek jelképeként.

A tulipán ebben a kettőségben a nőiesség , míg a szív a férfi jelképe.

Az őshazából magunkkal hozott motívumként a nőiesség, a szépség, a szerelem, a szeretet, a tisztelet, a kegyelet és az elismerés jelképe. Őseink hittek a gonoszt távol tartó szerepében, ezért kapufélfára faragták (ahogy a mongolok is). A tulipános életfa létezése is azt bizonyítja, hogy a tulipán ősi jelkép.

A természetesség, játékosság, vidámság a 19 századi székely szerelmi szimbolika jellemzője. A magyar népművészetben a tulipán a liliomot helyettesíti, ami 16. században került hazánkba Batthyány Boldizsár kertjébe, majd alig száz év elteltével már a parasztkertek – és a népdalok – kedvelt virága lett .

Tulipános láda, tulipántos láda

Magyarországon ezzel a névvel az asztalos készítésű menyasszonyi ládát illették a legáltalánosabban, mely a 19. század első felében tűnt fel a Dunántúlon. A tulipán-motívum, akárcsak Dél-Németország, Svájc vagy Ausztria területén, Magyarországon is már a 17. században gyakori vendég a festőasztalosok munkáin. A 18. század második felétől egyes dunántúli műhelyek bútorain (v. ö. komáromi bútorok) – főleg ládákon – már főszerepet kapott.

A tulipános láda kifejezés terjedését az is segítette, hogy a „Beszegődtem Tarnócára bojtárnak” című, 1846-ban született műdalt, melyben a „Fölteszik a tulipános ládámat ...” sor is szerepel, a népszerű színműíró Szigligeti Ede 1847-ben beillesztette „A csikós” című darabjába.

Ezzel a tulipános láda megjelölés az ország olyan vidékein is meghonosodott, ahol a bútorfestésben nem volt szokás tulipánt alkalmazni.

Mint a cikk illusztrációiból is kitűnik, a Meskán is szép számmal nyílnak a tulipánok!