Fénlik a' Nap fényességgel
Észrevettük-e már, hogy a magyar népi díszítőművészet tárgyai – ruhák, ékszerek eszközök stb. – milyen harmonikus egységbe foglalják a tárgy funkcióját, hasznosságát és annak díszeit: a faragást, festést, hímzést? Miként van az, hogy a gyöngyös párta, a húsvéti tojás, a sulyok, a támlásszék s még annyi más tárgy nem választható el a rajta látható díszítéstől, az abban rejlő látásmódtól, harmóniától?
1. Fénlik a’ Nap fényességgel
kozmikus képek,Nap és Hold, évszakok, természet
A „kozmikus” alatt nem kell föltétlenül nagyszabásút értenünk, eredetileg ez a szó egyszerűen „rendezett”-et jelent, s a teremtett világ tulajdonságát értették alatta. Egy ruhadarab vagy egy ékszer néha apró motívuma is az egész látható természetre érvényes ismeretet, látásmódot hordoz. Nézzük rögtön a címet illusztráló képet:
Ez a Világ-virág nyolcágú csillag alakú kék mezőben van, maga is nyolcsugarú napkorong. A nyolcas szám a teremtett világ tökéletességét – „és Isten látta, hogy amit teremtett, az jó” – jelenti és általában is befejezett teljességet jelöl. A régi ünnepeket nyolcaduk követte, azaz a rájuk következő nyolc nap még az ünnep hatókörében lévőnek számított. Innen származik az az újkori vélekedés, hogy a névnapi, születésnapi köszöntés nyolc napon belül még érvényes. A régi ünnepek nyolcada egy teljes hét és még egy nap volt, hogy az új időegység biztosan és egyértelműen elkezdődjék. Gondoljunk a népmesék „egy év és egy nap” határidejére, vagy a „míg a világ s még egy nap” szólásra – teljesség, befejezett időtartam a jelentésük. A képi nyolcasság – a nyolcágú csillag – ennek megfelelően a mindenhova mutató csillag, azaz a minden irányt, égtájat, térben és időben a mindenséget felölelő jel.
A Világ-virág-on azonban ott a teremtés másik jellemző száma is, a hatos. A teremtés hat napjának jele a hat kis rézkorong, a hat egymást követő kimondott szó, teremtő ige jele pedig a hat spirál. A spirál általánosan a szél, a lélegzet, a beszéd jele (spirare=lélegezni). Természetesen az első – legyen világ(osság)!– igét jelölő spirál áll a napkorong közepében, a többi öt pedig körülötte.
És itt álljunk meg egy percre. Sokan gondolják úgy, akik a régiek világképével, ősi tudásával szembesülnek, hogy abban valamiféle mágikus tudás és mágikus szándék rejlik, kifürkészni való titkos szimbólumok és eljárások, amelyeket a régiek varázslásra, jóslásra és más effélére használtak. Kétségtelen, hogy főleg az újkorban egyre sűrűbben fordult elő a régi, megkopott természeti világlátás csonkult elemeinek a babonás ismételgetése, rontástól védő amulettekké, varázsjelekké való lefokozása. Ám eredetileg semmi mágikus szándék nem volt benne.
Amit a magyar népi díszítőművészet szimbólumrendszere rejt, az a teremtett világnak s benne az embernek és az emberélet fontos eseményeinek rendkívül sűrű, többrétegű, átütő, szellemes, és világos leképezése. Egy büszke, öntudatos, mégis alázatos hitű és kifinomult intelligenciájú világkép, látásmód, a világról való páratlanul tömör és értelmes láttató beszéd.
Ha most azt is hozzáteszem, hogy nem több, az azért csalóka, mert ez rengeteg. Ha alázattal és szorgalommal belekezdünk a magyar népi építészettől a ruhákon, ékszereken át a népdalokig és a táncokig csak a főbb fejezeteket átnézni, hatalmas mennyiségű egyezést és egymást erősítő megfelelést találunk a szavak, a ritmusok, dallamok, a faragások, hímzések és festések között. Elárulják ennek a sajátos látásmódnak, világképnek a célját és értelmét: Otthonnak tekinteni a teremtést, gyönyörködni a rendjében.
Folytassuk egy látszólag különböző, mégis idetartozó Nap-jellel, egy szép Avar naprózsával. A jel első pillantásra tisztán geometrikusnak tűnik, jobban megnézve a részmotívumok három összetartozó rétegét láthatjuk rajta. Legbelül három önmagába hajló szív-hullám alkot zárt háromságot, az egyes szív-képleteken belül apró háromszirmú virágocska rejlik. Ez a teljes kép hímnemű része, a Nap-jel kellős közepe. Körülötte ötágú csillagot idéző hullámkör, összesen tíz hullámmal, minden hullámhegy vagy –völgy saját kis félkaréjjal megjelölve. Ez bizony víz- és Hold jel, tehát asszonyi szimbólum. Az ötös és hármas együtt a teremtés tökéletességének nyolcasát adja. A komplex jel harmadik, legkülső rétege pedig egy huszonkét köröcskéből vagy gyöngyből álló koszorú, amely magába foglalja a kétnemű kozmoszt. A huszonkettő pedig a spirituális tökéletesség és teljesség száma – ennyi például a régi mediterrán kultúrák ábécéinek betűszáma. A szellemi teljesség tehát magába öleli az anyagit, a Napot-Holdat, a férfit és nőt.
A következő virág – a Lángoló tulipán – is egy Nap-jel, mégpedig gazdag, árnyalt jelentésű szimbólum. A virág szirmai lángoló tüzet idéznek, a szirmok, mint négy madár, csőrükkel négy irányba mutatnak. A madarak „közép” jelét adják, a jelet eredetileg megfogalmazó művész lakhelyét középen kijelölő szimbólumot. A közép fölött arany pont, a kehely alatt pedig egy zöld. Az arany pont itt a nyári napforduló jele – ekkor áll a Nap a legmagasabban, vele „szemben”, mintegy „a mélyben” a téli napforduló sötétebb, földibb pontja. A két pont között nyitja virágát az ereje teljében lévő Nap, amely kelyhében az élet arany magját hordozza. A Nap itt a Föld élete, virágja, lángja, termése, azaz testi értelemben leggazdagabb teljessége.
A rendezett világ, a kozmosz gyönyörű megfogalmazása ez az Erdélyi írásos párna is. Induljunk középről. Legbelül nyolcszirmú virág, körülötte nyolcágú csillagban kétféle, összesen nyolc virág. A hatszirmúak nőneműek – a páros számok női számok a régiek szerint –, a háromszirmúak, amelyek kettéhajló spirálokon, kosszarv-képleteken ülnek, hímneműek. Kifelé haladva, a második körben a teremtés képe tehát már differenciált. A két réteg közötti virág-párta tizenhat sziromból áll.
Most egy határvonal következik: nyolcágú csillag, amelynek konkáv ívein háromszirmú hím-virág képletek ülnek. A kifelé irányulás, a sugárzás férfi-dolog, férfi-tulajdonság. A csillag csúcsain pedig egy-egy pártás termő virág-képlet, közepén megülő hatszirmú virággal, nyílásán kisugárzó háromszirmú virággal. A párna sarkaiba hímzett tulipánok és a központi nagy világ-virág közti teret is ilyen ki- és befelé irányuló háromszirmú virágocskák töltik be. A sarkok páros tulipánjai – női, Hold-virágok – nyolc- és kilencszirmú karéjokból indulnak, a virágok tetején ismét ott a kétfelé csavarodó kosszarv-motívum, többek közöztt a tavaszpont jele, s ezúttal egy-egy ötlevelű ágacska. A párna motívumának egésze egy rendezett világkép, virágok, égtájak, kinyílás és zárulás, kereső és megőrző erők, férfi- és női motívumok harmonikus rendszere.
A régiek világkép-ábrázolásainak egyik legkedveltebb példája a (csoda)szarvas. Modern, de a hagyományos tulajdonságok jó részét mégis megőrző feldolgozását látjuk ezen a táskán. A szarvas egyszerre lép előre és tekint hátra, s már ebből is felismerhető, hogy egyszerre képe a természeti évben haladó Napnak és az állatövben haladó tavaszpontnak. Tizenkétágú szarva között Nap-virág, míg első és hátsó lábain a tavaszponti kosszarv-spirálok. Rengeteg változata ismert hímzésekről, festett tányérokról, faragásokról és ötvöstárgyakról, amelyek azonban a fenti fő tulajdonságokban nagyrészt megegyeznek.
„Annak szarva között a fényes nap ragyog
Annak ága-bogán tizenkét szál gyertya
Gyútatlan gyulladjék, ótatlan aludjék...”
Folytatása következik, a tervezett második témakör:
A búzamezőbe háromféle virág (szerelmi jelképek, a boldog házasság, családi élet)
A következő kézművesek alkotásairól készült képeket használtam fel: