Nov. 11.- Szent Márton napja

A császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens-ben egy hideg téli estén oda adta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak; aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Ettől kezdve Márton nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, és meg is keresztelkedett. Misszionáriusként működve sok jót cselekedett; tetteiről már életében legendák keringtek. A monda szerint mikor hírét vette, hogy püspökké akarják választani, az érte jövő küldöttek elől alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, s így elárulták Márton rejtekhelyét, akit 371-ben püspökké szenteltek. Szent Márton haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.

Egy másik változat szerint a hagyomány a római időkig nyúlik vissza. November 11-e a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja volt: ilyenkor kóstolták meg az újbort és nagy lakomát tartottak, hogy jövőre is jó termés legyen mindenhol.

A rómaiak Aesculapiust, az orvos-istent ünnepelték ilyenkor, s ludat öltek, amely a hadisten, Mars szent madara volt. 

A keresztény naptárban is ez alapján kapott helyet: a lúd római neve “avis Martis” (Mars isten madara); régi szófejtéssel „Márton madara”-ként ünnepelték, így nem kellett eltérni a lúdlakomák évnegyedkezdő római szokásától.

A reformációnak korában is folytatódott a hagyomány: a protestánsok Luther Márton neve napján emelgették a poharaikat.

A Márton-napi liba-lakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik; akkoriban ez inkább azzal volt kapcsolatba hozható, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a népszokás szerint ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat, majd kezdetét vette a természet téli pihenő időszaka.

A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy hízott libát.