Rajzanak a szentjános bogarak!

A szentjánosbogárfélék a mindenevő bogarak alrendjébe tartozó család; mintegy 2000 fajuk trópusi és mérsékelt égövben él, ebből Magyarországon 3 faj fordul elő. Közepes méretű (5–16 mm), gyengén kitinizált bogarak, a testük lapított, párhuzamos; potrohuk utolsó szelvényeiben világítószerv található. Több fajnál jelentős ivari dimorfizmus figyelhető meg, vagyis a hímek szárnyasok, míg a nőstények szárnyatlanok, lárvaszerűek.

Magyar neve Keresztelő Szent Jánoshoz fűződik: a néphit szerint Szent János (Szent Iván) estéjén, június 24-én a földbe rejtett kincs tűzláng fel­csapásával jelzi magát, tehát ahol lángot lát az ember, ott kell kincset keresni. A szentjánosbogár Szent János napja táján röpköd és világít a legtömegesebben.

A hímek repülve keresik meg a fűben, avarban rejtőző nőstényeket; a nemek egymásra találását fajspecifikus fénykibocsátásuk (biolumineszcencia) segíti. A kisugárzott sárga vagy zöld fényt a luciferin nevű pigment oxidációjával bocsátják ki.

Meleg nyári estéken, nedves réteken, erdőkben megfigyelhetjük a fű fölött keringő, s a fűben felvillanó morzejeleket; nagy populáció esetén ez mesebeli látványt nyújt. A szentjánosbogarak násza este 9 és 10 óra között zajlik.  A Duna-Ipoly nemzeti park szervezésében idén Agostyán, Alcsút, és Pilisszentiván települések közelében éjszakai szentjános bogár néző túrákra indulhatnak az érdeklődők.

Mit tehetünk a szentjánosbogarakért: A nagy szentjánosbogár az elterjedési területének peremvidékein (például Nagy-Britanniában) ritka, és állományai veszélyeztetettek lehetnek. Magyarországon szerencsére még gyakorinak mondható, de élőhelyeinek tönkretétele, a rovarirtószerek használata azonban nyilvánvalóan nem válik előnyére. Megtelepedését és szaporodását elősegíthetjük, ha a növényzet természetességét óvjuk; parkokban, kertekben, temetőkben hagyjunk olyan részeket, ahol őshonos lágyszárúak a maguk kedvére tenyészhetnek. A változatos, mozaikos táj kialakítása a szentjánosbogár hasznára válik.