Csehországból és Németországból is érdeklődnek Budai Sándor sütődiszkoszai után, pedig az egész csak egy baráti kéréssel indult. Ez a hagyományos sütő-főzőedény eredetileg a mátrai favágóktól származik, de mára szinte teljesen feledésbe merült, ezért könyv alapján kellett rekonstruálniuk.
Sanyikovács sütődiszkoszt és más, kovácsolt tárgyakat készít. Közülük több zsűrizett alkotása is van, munkáját mind képző- és iparművészeti, mind hagyományőrző szempontok alapján elismerik. Alkotásai között például fáklyatartót, mécsestartót, kandallószettet, kopogtatót, parázsfogót és tükröt is találunk.
Meska: Mi is az a sütődiszkosz?
A sütődiszkosz egy diszkosz formájú acéledény. Úgy tudom, Erdei Ferenc fedezte fel először a mátrai favágóknál, a Néprajzi ínyesmesterség című könyvében említi is. Azt szoktuk mondani, hogy a sütődiszkosz egy beszélgetős edény, nem kell ott állni mellette, mint a tűzhelynél egy főzőedény fölött vagy a bogrács mellett, hogy az ember kavargassa az ételt, nehogy odakozmáljon, hanem miután betesszük a parázsba, intézhetjük a dolgunkat, és mire visszamegyünk, el is készül az étel. Nem kell fölötte őrködni, ezért szerették a favágók is, mert így nem kellett a főzéssel külön időt tölteni.
Meska: Erdei Ferenc könyve adta az ihletet?
Alapvetően igen, sok infót gyűjtöttünk onnan. Ő beszélt egy nyeles változatról is, de mi olyat nem készítünk. Ennek egyszerű, praktikus okai vannak. Olyasmi nyelet képzelj el, mint mondjuk a palacsintasütőé. Jóval helyigényesebb emiatt a diszkosz, ezért nehéz pakolni, tárolni, nem annyira praktikus a mai világban.
Meska: Hogyan jött az ötlet, hogy elkészítsd az első sütődiszkoszt?
A mai napig hálás vagyok érte egy barátomnak, aki azzal keresett meg, hogy tudnék-e neki egy ilyen edényt készíteni. Eredetileg mechanikai műszerész vagyok, és a műszerésznek mindenhez értenie kell, mondta mindig a mesterem. Szegecselek, zsanérokat készítek – pont erre van szükség a sütődiszkosznál is. Szóval azt gondoltam, persze, miért is ne, megpróbálom.
A barátom elmesélte, hogy az édesapja 20 évvel korábban csináltatott ilyen edényeket valahol, de fogott rajtuk az idő vasfoga, és elkezdtek elkopni. Ő pedig sehol nem tudott újakat beszerezni, bejárta miatta a fél országot. Nem tudtam nemet mondani, nem is akartam. Akkor készítettünk először egy mintadarabot. Annak még kisebb volt az űrtartalma, mint a mostaniaknak. Most egyébként a legkisebb méretűbe nagyjából fél kiló hús fér bele (2 személyes), az XXL-es méret pedig egy 10-12 fős társaság igényét elégíti ki (nagyjából 3 kiló hús, plusz zöldség).
Meska: Kellett valamit változtatnod a méreten kívül?
Egy idő után rájöttem, hogy ha a felső része a nagyobb, akkor nem hullik bele a hamu az ételbe, így tökéletesedett az ötlet. Ettől a megfordítástól semmi más nem változott, például a páralecsapódás ugyanúgy működik.
Meska: Mióta foglalkozol diszkoszokkal?
2000-ben kezdtem el, és családi kalákában csináljuk: a feleségem és a gyermekeim is besegítenek. Sokat vásároztunk, egészen 2009-ig (Művészetek Völgye, Mesterségek Ünnepe, Szegedi Hídi Vásár), de akkor kaptam egy infarktust, ezért változtatnom kellett az életemen. Azóta a feleségemnek és nekem is van „rendes” állásom, másodállásban pedig kézműveskedünk, készítjük a diszkoszokat, kovácsoltvas tárgyakat. Mindent online, a Meskán értékesítünk, így tudunk a legtöbb potenciális érdeklődőhöz eljutni.
Meska: Ki vesz ma sütődiszkoszt?
Szinte bárki, megvan ugyanis a hangulata a hamuban, parázsban vagy a tábortűznél sütögetésnek. Sokan maguknak veszik, de nem ritka az sem, hogy ajándékba adják. Egy éve kis táblácskát is szegecselünk külön kérésre a diszkoszra, erre lehet mondjuk monogramot vagy egy kedves szót írni, így igazán személyes és különleges ajándéktárggyá válik az edényünk. Nemcsak itthon sikerült megismertetni a sütőtok hasznosságát, rejtélyét, már külföldről is érdeklődnek, főleg Csehországból, Szlovákiából, Németországból, de vannak edényeink Amerikában és Oroszországban is.