Kerro Zsuzsanna „serin” márkanéven kínálja a Meskán egyszerre divatos és praktikus biciklis kiegészítőit.
Meska: Hogyan indult Nálad a bringás kiegészítők készítése?
Több mint tíz évvel ezelőtt diplomáztam, és mint könyvtáros dolgoztam; ahogy nem kellett esténként tanulnom, lett szabadidőm, hogy belevágjak valami újba.
Már korábban is átalakítgattam át ruhákat saját részre, de az tákolás volt a köbön. Anyukám szólt rám, hogy azért nem ártana ezt rendesen megtanulni, nem lehet csak úgy nekimenni az anyagnak, hiszen ez egy külön szakma. Akkor körbenéztem, hogy milyen varrótanfolyamok vannak, és indult is egy kurzus, amit kismamák tartottak. Elkezdtem hát varrni tanulni teljesen az alapoktól; két tanfolyam volt egymás után, egy alsóruházat készítő, ami után továbbmentem felsőruházatra is. Ez a két tanfolyam adta meg az alapokat a mai tevékenységemhez; a többit autodidakta módon meg a sok gyakorlás során tanultam meg.
Meska: Miért pont bringás cuccok?
A biciklis kiegészítők készítése kezdetben csak hobby volt. Azért a biciklis termékeké lett a fő irány, mert bár akkoriban még szinte senki nem járt biciklivel, én pont egy olyan kis szubkultúrába csöppentem be az akkori párom révén, amit a biciklis futárok alkottak. Szerintem mindenkit a saját közege inspirál elsősorban, tehát gyakorlatilag akkor dőlt el végérvényesen, hogy ez a bringás téma lesz az, amit csinálni fogok.
Meska: Hogyan vágtál bele?
Az elején még, mint könyvtáros dolgoztam, és munka mellett, a barátoknak csináltam dolgokat, aztán már ajánlásokra idegeneknek is. A Szimpla kertben akkoriban rendezték meg az első budapesti biciklis vásárt, ahol már a nagyközönségnek is megmutattam magam; akkor még csak biciklis sapkákat csináltam, de itthon rajtam kívül más nem is foglalkozott ilyesmivel.
A varrás elég sokáig párhuzamosan működött a munkahelyemmel együtt, főleg éjszaka, meg a szabadidőmben. Egy idő után terhes lett a kettő együtt, mert bár egyre jobban mentek a dolgok, nem volt semmi szabadidőm. Én nagyon hittem abban, hogy van létjogosultsága annak, amit csinálok; a végső döntéshez végül egy baleset segített hozzá. Angliában voltam épp, amikor elütöttek biciklizés közben; eltört a jobb csuklóm, és ezért négy hétig otthon voltam. Pont 30 éves voltam, egy könyvesboltban dolgoztam, és úgy éreztem, hogy most meg kell próbálnom eldönteni, hogy valójában mit is szeretnék, mert két lovat nem tudok egyszerre megülni. Arra jutottam belevágok, és ha mégsem sikerül, legfeljebb visszamegyek a könyvek közé. Hál’ istennek az élet azt igazolta vissza, hogy ez az én utam.
Egyébként nem hiszek a véletlenekben; eddigi életemben mindig úgy volt, hogy a legnehezebb időszakokban hirtelen történt valami, jött egy új lehetőség, ami segített tovább építeni akár a magánéletemet, akár a márkámat.
Meska: A családod hogyan fogadta a döntésedet?
A családom még az a generáció, akiknek a biztos, kiszámítható munkahely nagyon fontos. Nálunk senki nem volt alkotó, vagy vállalkozó, mindenki orvos meg gyógyszerész, és amikor elkezdtem ezt hivatásszerűen csinálni, nagyon sokáig UFO dolognak gondolták. Teljesen idegen volt számukra, hogy én ebbe a dologba ennyire belekattantam. Bár próbálták leplezni, hatalmas volt a kétségbeesésük, amikor bejelentettem, hogy márpedig én ezt fogom csinálni. Gyakorlatilag mostanra belenyugodtak a dologba; látják, hogy nem haltam éhen, sőt, időközben anyukám élettársa is vállalkozó lett és most már sorstársként tudjuk megbeszélni egymással a cégügyeket.
Meska: Hol készíted a kiegészítőket?
Először otthon, egy pici lakásban kezdtem el a biciklis kiegészítőket csinálni, de kényelmetlen volt, hogy a privát szférát nem tudom elválasztani az alkotótértől. Mindig is vágytam egy műhelyre, aztán jött is egy lehetőség; az akkori Tűzraktér megszűnt, és egy cégcsoport kapta meg üzemeltetésre, akik a hátsó részben művészházat alakítottak ki. Rögtön jelentkeztem, elmentem megnézni, és meg is kaptam pont azt a műhelyt, amit már egyszer korábban kinéztem magamnak.
Másfél évig béreltem azt a helyiséget, és ez az időszak nagyon fontos része volt az életemnek. Sokfajta ember volt ott; nagyon sokat tanultam a többiektől, és a mai napig tartó barátságok szövődtek akkoriban. A mi emeletünkön olyan közösség jött létre, aminek a tagjai nem csak erősítették egymást, de második családként is funkcionáltak.
Meska: Mi történt ezután?
Mikor felmondták a szerződésünket, akkoriban ismerkedtem meg a férjemmel. Az lett a közös koncepció, hogy kibérlünk együtt egy nagyobb lakást, ahol elfér az én tevékenységem, de mellette ki tudunk alakítani magunknak egy privát életteret is. A nyolcadik kerületben sikerült megtalálni az ideális helyet, ahová karácsonykor be is költöztünk. A lakásban hely jutott egy bolt-bemutató résznek, egy műhelynek, és a privát lakrésznek is. Ez nagyon kényelmes, mert akármikor tudok dolgozni; ráadásul karácsonykor derült ki az is, hogy babát várok, és így azért a családi életet is könnyebb összeegyeztetni a munkával.
Meska: Mióta készítesz hátizsákokat is?
A hátizsák ötlete úgy jött, hogy a művészházba naponta kellett cipelnem a laptopot meg a fényképezőgépet. Ez a félvállas futárzsákban elég kényelmetlen volt, egy hátizsák sokkal jobban megfelelt volna a célnak. Szétnéztem, hogy itthon milyen zsákokat lehet kapni, és amiket találtam azok egyrészt nagyon sportosak voltak, csupa szintetikus anyagból, ami meg designer táska volt, az nem volt elég erős a célra. Volt egy ismerős lány, akinek hasonló problémái voltak, és együtt alkottuk meg az első hátizsákot. Ez volt az alapkoncepció; a mostani táskáim alapja ugyanez, amit az idők során tovább fejlesztettem, finomítottam.
Meska: Szóval sikerült találnod egy piaci rést?
Az én biciklis zsákjaim kényelmesek, lányosak, és nagyrészt természetes anyagokból készülnek; olyan táskák ezek, amiket nyáron akár egy pántos ruhával is fel lehet venni. A táskák külső része nagyrészt régi bútorszövetekből, vastag szoknyákból készül; ezeket úgy vadászom, vagy kapom ismerősöktől, de néha bolhapiacokon, turkálókban is felbukkannak a célnak megfelelő, erős anyagok. A hátizsákok alapja nagyon erős tartású, vízhatlan anyag, erre kerül a mintás borítás, belülre pedig bútorszövetből zsebek a pénztárcának, kulcsnak. A zsákjaim kis példányszámban készülnek, nagyon ritka, hogy egy táskából két ugyanolyan készüljön. A márka célközönsége vegyes, de a táskákat inkább lányok veszik. Sokan biciklivel járnak dolgozni egy olyan irodába, ahol nem lehet akárhogy megjelenni, ők azért választják a táskáimat, mert így magukkal tudják vinni a dolgaikat. Van, aki színházba is ebben jár.
Meska: Na és a sapik?
A sapka több, mint 50 éves történet a biciklizésben, és alapvetően két funkciója van; az eső, illetve a napsütés elleni védelem. A biciklis sapkák sokáig csak olyan, egyszer használatos promóciós termékek voltak, amiket a nagy cégek csináltak, de olyan minőségben, hogy a versenyzők egy használat után eldobták őket. Én az alap szabásmintát megtartva tartós fejvédőket készítek. Ezekhez két anyagot használok, különböző vidám mintás (baglyos, gésás,stb.) vásznakat illetve egy londoni látogatásomnak köszönhetően angol tweed szövetet. Míg az előbbiek javarészt lányosak, ezek inkább fiúsak. A tweed sapkákat sokan akár bringa nélkül is hordják; úgy látom most nagyon népszerűek lettek itthon is ezek az anyagok.
Meska: Úgy tűnik elég sokat utazol Angliába…
Biztos van valamilyen karmikus vonzódásom Angliával kapcsolatban; nagyon szeretem a 20-as, 30-as évek Angliáját, az akkor játszódó krimiket. Volt egy barátom, aki kiment szerencsét próbálni, és én sokszor mentem hozzá látogatóba; Angliában sok mindenben előrébb tartanak,például ami ott most divat, itthon mondjuk két év múlva lesz az. Először Londonban láttam a „Tweed run” elnevezésű biciklis felvonulást, ahol a bringások régi biciklikkel, tweed ruhákban, a 20-as, 30-as évek stílusába beöltözve bicikliztek. Nekem is régi biciklim van, és nagyon vonzódom ezekhez a régi, patinás dolgokhoz. Az utazások egyébként nagyon inspirálnak, egy-egy új termék vagy irányvonal mindig valahogy egy-egy utazásnak köszönhetően jelenik meg nálam.
Meska: Nagyon ütősek a termékfotóid, ezeket is Te készíted?
A fotózás alapjait egy korábbi barátomtól tanultam el, akkor szereztem be egy komolyabb gépet is, és most már szinte teljesen csak én készítem a termékfotókat. Úgy látom, hogy ha modellen fotózok, akkor a vevők sokkal jobban el tudják képzelni, hogy állna rajtuk egy sapka élőben. A képekhez fiúmodellt találni nagyon nehéz, a saját baráti körömben próbáltam, de mindig olyan szégyenlősek a fiúk…szegény párom bele lett rántva ebbe a dologba, jelenleg ő a modellem, mostanra már megszokta, ahogy azt is, hogy sokan felismerik az arcát, hogy hiszen őt már látták a Meskán!
Meska: Mit jelent Neked a meskázás?
A Meskát mint webshopot használom. A virtuális vásárlást külföldön már mindenki természetesnek veszi, de itthon most kezdenek úgy igazán megbarátkozni vele az emberek. Két előnye is van a meskázásnak; egyrészt eladóként itt olyanok is megismernek, akik amúgy nem találnának rám, de a vásárlóknak is szuper, mert ha valaki bizonytalanabb a netes vásárlással kapcsolatban, bátrabban mer rendelni egy készítőtől, ha előtte el tudja olvasni a pozitív értékeléseit. Nekem a Meska nagyon felhasználóbarát felület; és ez hatalmas előny lehet valakinek, aki most kezdi a netes árusítást; egyszerű elindulnia és nem kell saját webshopot fejlesztenie.
Meska: Volt olyan rendelésed, amire különösen szívesen emlékszel vissza?
Van egy visszatérő vevőm, egy nagyon kedves néni, aki nagyon pedáns, mindig egy kis borítékban van nála kiszámolva a pontosan fizetendő összeg; többször hozott nekem egy kis csokit, ezt-azt…legutóbb, amikor itt volt, beszélgettünk, és amikor meséltem neki, hogy babát várok, hirtelen megölelgetett; ez nagyon meghatott. Szerintem amikor valaki visszatér a boltomba, ez már nem csak arról szól, hogy megvesz egy tárgyat, hanem igazi, személyes kötődés alakul ki a márkámmal, velem.